3. Rész

Reggel már 8 órakor kipattant a szemem. Nagyon izgatott voltam az utazás miatt, és még ma gyakorolnom kell a továbbjutástért, ami holnap derül ki. A gyomrom már görcsbe rándul, ha csak rá gondolok, hogy holnap újra énekelek, és ezen akár a családom élete is múlik.
Elcsomagoltam a ruháimat, és az egyéb szükséges dolgaimat a bőröndömbe, és lementem egy "zeneszobába", hogy gyakoroljak még az utazás előtt, mert tudtam, hogy a repülőút kissé lefáraszt majd.
Leszaladtam a lépcsőn, majd óvatosan kinyitottam az ajtót, és körülnéztem, hogy nincs-e ott senki sem. A szoba tele volt különféle hangszerekkel, volt rengeteg gitár, akusztikus és elektronikus, voltak fújós hangszerek, és középen volt egy nagy fekete zongora. Amíg "jól ment a sorunk" addig rendszeresen jártam zongoraórákra, és nem is ment rosszul, így hát leültem elé, és játszani kezdtem Leona Lewis-tól az I see you-t, amit elő fogok holnap adni Andrew-nak. Az ujjaim csak úgy siklottak a zongora fekete és fehér billentyűin, és egyre felszabadultabban, lendületesebben játszottam, és közben pedig énekeltem.
A dal közepén járhattam, amikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó. Azonnal abbahagytam, és az illető felé pillantottam.
-Bocsáss meg, hogy megzavartalak, de kérlek folytasd! - mondta Andrew, és félmosolyra húzta a száját.
-Nem, úgyis mennem kell, még be kell pakoljak pár kimaradt holmit a bőröndömbe. - mondtam, és felálltam.
-Nem is tudtam, hogy tudsz zongorázni. - közeledett, majd végül elém ért, és körülbelül fél méterrel megállt előttem, és végigsimított a zongora lakkozott fedelén.
-Gyerekkorom óta tanulok, vagyis úgy 3 éve abba kellett hagyjam.
-Hogy-hogy abbahagytad? Nagyszerűen játszol, és gondolom szeretsz is zongorázni. Akkor miért hagytad abba? - túl személyesnek tartottam a kérdést, de azért válaszoltam.
-Nem volt rá lehetőségem. - mondtam. Jobb, mint a semmi. Most mondtam volna azt, hogy az alkoholista apám a pénz miatt megtiltotta? Az túlságosan is megalázó lett volna számomra.
-Kár. Tényleg jól játszol, ha pedig énekelsz is mellé, varázslatos az egész. - a szemei vadul csillogtak. A gyomromban furcsa érzés uralkodott, és úgy éreztem lángol az arcom.
-Sajnálom, de most mennem kell, tényleg van még pár dolgom.
-Rendben. Ne feledd, fél 11-kor lent találkozunk, és indulunk a repülőtérre.
-Rendben! Andrew.
-Eliza.
Köszönésképp bólintottunk egymásnak, majd kiléptem az ajtón, és felszaladtam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Felmásztam az ágyamra, elővettem a telefonom és a fülhallgatóm, és zenét hallgattam. Olyan furcsa volt odalent. Furcsa volt Andrew is, és az az érzés is, ami bennem volt amikor olyan közel állt hozzám. Elhessegettem a gondolataim, és a zenére koncentráltam.
Talán egy picit elbóbiskolhattam, mert arra keltem fel, hogy Ellissa a karomat rázza.
-Liza! Liza! Kelj már fel! 10 perc múlva lent kell lennünk! Andrew már biztosan vár minket! Tudod, hogy milyen szigorú! Ha elkésel tuti pipa lesz rád! - azonnal kinyitottam a szemem, és megdörzsöltem az arcom. - Na végre már, hogy felkeltél! Na nyomás, szedd a cuccod!
-Szedem már! Nyugi van! Mindjárt megyek!
-Siess!!!
Gyorsan összekapkodtam pár cuccot, és beleraktam egy táskába. Levettem a fogasról a kabátom és a kezemre akasztottam, megfogtam a bőröndöm és kihúztam a szobából, majd bezártam. Talán fogok még ebben a szobában aludni? Remélem...
Odalent már a többi lány és Andrew várt.
-Csak nem elszunyókáltál? - kérdezte a mentorom és szigorúan rám pillantott.
-Elnézést. - motyogtam és nem mertem a szemébe nézni. Olyan ideges vagyok mellette, és annyira megrémülök tőle, hogy nehéz megszólalnom....
-Ne forduljon elő többet. Na most pedig induljunk!
Lehajtott fejjel húztam magam után a bőröndöt, majd amikor kiértünk 2 fekete Range Rover várt minket. A csapat kettévált, és Ellissa, Én és egy Kate nevű lány Andrew-val utazunk az egyik autóban, a többiek a másikban. Hátul én ültem középen, a két oldalamon a lányok elöl a mentorunk és a sofőrünk, Taylor.
A repülőtéren sok várakozás után végre felszállhattunk a magángépre, ahol mindent megtalálhattunk, a minibártól kezdve a tévéig és xbox-ig. Én leültem egy -nagyon kényelmes- fotelba, és elővettem a táskámból egy könyvet, de túl sokat nem olvastam belőle, mert amint felszálltunk a felhőket figyeltem.
Izgatottan vártam, hogy végre leszálljon a gép, és amikor az végre megtörtént az elsők között szálltam ki a gépből, majd belélegeztem a párizsi levegőt.