Másnap reggel vigyorral az arcomon ébredtem, no meg egy kis fejfájással. Ellissával megittunk pár pohár pezsgőt, annak örömére, hogy mind a ketten továbbjutottunk. Mivel a fájdalom elviselhető volt, nem vettem be a már kikészített Advilt, inkább gyorsan rendbe szedtem magam, és útnak indultam. Arra gondoltam, hogy elmegyek abba a kis aranyos pékségbe, ahol az a cuki fiú dolgozott, és naphosszakat ott töltöttünk a húgommal.
Az utca csöndes volt, a szél enyhén fújt, ami meglobogtatta a hosszú szőkés barna tincseimet. Szerencsére a pékség nem volt túl messze a hoteltől, így 10 perc gyaloglás után oda is értem. A kis boltocska nem változott, még mindig ott volt az az éles hangú csengő az ajtó felett, ami hangosan csilingelt, akárhányszor kinyitották azt. A berendezés nem sokat változott, ahogy a pult is a helyén maradt a rengeteg finomsággal. Villámgyorsan körbenéztem, és megpillantottam azt az ismerős alakot, aki 3 évvel ezelőtt is itt volt. Nem sokat változott, csak a haja lett más, és mintha férfiasabb lenne. A pulthoz mentem, és kértem egy croissant-t, majd egy asztalhoz mentem, ami az egyetlen üres volt, és épp a srác törölte le az asztallapot.
-Szia! Leülhetek!
-Szia! Ööö, persze. Várj, nem találkoztunk mi már valahol? - kérdezte, és az arcomat méregette, mire én elpirultam.
-Pár évvel ezelőtt sokat jártam ide, most pedig ide hozott a sors, és a szerencse, így muszáj volt eljöjjek ide. - mosolyogtam.
-Akkor ezért voltál olyan ismerős. - vigyorgott, és a törlőruhát a farmerjának a zsebébe lógta úgy, hogy nagy része kilógjon a nadrágjából.
-Igen.
-És mi történt, hogy újra visszatértél Párizsba?
-Tulajdonképpen 3 napra jöttem ide, ma délután indulunk vissza. Az X-Factor egyik versenyzője vagyok.
-Hú! Akkor biztos nagyon jó vagy! Én kérem az első autogramot! - vett elő a másik zsebéből egy jegyzettömböt, és tollat, mire én hangosan felnevettem.
-Ezt most komolyan gondolod? - kérdeztem, és még mindig úgy tartotta a papírt. Bólintott, mire én aláírtam. Hihetetlen, hogy kiosztottam az első aláírásom.
-Képet is szeretnék, ha lehet!
-Hát persze, hogy lehet! - nevettem, majd mellé álltam, ő pedig elővette a telefonját, és magunk elé tartotta. Szélesen vigyorogtam, és közel álltam hozzá, hogy mindketten benne legyünk a képben. Amikor elkészült, elrakta a telefonját, és rám vigyorgott.
-Köszönöm, és vedd úgy, hogy máris az első számú rajongód vagyok!
-Úgy veszem! - nevettem, és ledobtam a táskám a székre.
-Meghívhatlak egy kávéra? - kérdezte. - És nem bánnád, ha csatlakoznék hozzád? -mosolygott szégyenlősen.
-Persze, nem bánnám, egyébként, ha már együtt kávézunk be is mutatkozom. Eliza Micthell. - nyújtottam kezet.
-Drake Bolton. - elutasította a kézfogást, és megölelt. Amikor elengedett, láttam, hogy Andrew lép be a kis pékségbe. Levette a napszemüvegét, és fekete bőrdzsekijét, és körülnézett. Szeme megállapodott rajtam. Láttam, hogy egy apró mosoly suhan át az arcán, majd mikor jobban megnézett elkomolyodott, és az állkapcsa megfeszült.
Intettem neki, majd felém vette az irányt.
-Sziasztok! - fogott kezet Drake-kel, majd engem arcon puszilt. Miért puszil meg?!?! Sosem tette, és nem is kell megtennie! Hiszen ő a mentorom! - Andrew Halden.
-Üdv! Drake Bolton! - fogtak kezet, és egy pillanatig feszülten egymás szemébe néztek.
-És ti honnan ismeritek egymást? - kérdezte.
-Régen rengeteget jártam ebbe a pékségbe, amikor csak Párizsban voltam itt voltam, így most visszatértem, és Drake megismert! - vigyorogtam.
-Ez remek. Liza, ha már úgy is összefutottunk, nem reggelizünk együtt? - tette fel a kérdést.
-Ami azt illeti, már Dra.....
-Ó nekem semmi gond, magatokra hagylak titeket, nekem úgy is dolgom van. Eliza, érted szurkolni fogok! Ügyes legyél! Majd ha Párizsban jársz, feltétlenül keress meg! - nyújtott át egy cetlit, amin egy számsor volt. Mosollyal jutalmaztam, majd elköszöntünk egymástól, aztán pedig leültem Andrew-val reggelizni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése